A történészek szájából gyakran elhangzik az a sóhaj, hogy „de jó lett volna, ha a vizsgált történet szemtanújával még találkozhattunk volna”. Gondoljunk csak a most 200 éve született Petőfi Sándor születési helyével kapcsolatos vitára, vagy akár arra, hogy Szent István királyunkat mikor és hol koronázták meg. Ezzel az írással az elkövetkezendő korok történészeinek, pontosabban a magyarok űrkutatás-történetét feldolgozóknak szeretnénk segíteni. Célunk csak ennyi, semmi más.
Szerencsére, Farkas Bertalan személyesen, és az általa az űrben végrehajtott anyagtudományi kísérletek tervezőinek és előkészítőinek egy része még megkérdezhető, bizonyíték erre a blogomban Buza Gábor által írt, „Emlékeim a BEALUCA űr-anyagtechnológiai programról” című bejegyzés. E bejegyzésben az is olvasható, hogy én nagyfokú elfoglaltságom miatt az űrkísérletek előkészítésében nem vettem részt. Mindkét állítás igaz, ebben az időben a Vasipari Kutató Intézetben számos kutatási feladat megoldását és a metallográfiai csoport vezetését is irányítottam. Egyszer talán lesz energiám ezeknek a kutatási projekteknek a bemutatására, illetve a Központi Fizikai Kutatóintézet munkatársaival végzett műszerfejlesztések ismertetésére.
Valerij Kubaszov és Farkas Bertalan a Szaljut-6 űrállomás földi másának parancsnoki egységében. Fotó: Németh Ferenc, MTI
Az, hogy ennek a bejegyzésnek a megírására most vállalkoztam, több oka is van. Az egyik okként a már említett Buza Gábor által írt bejegyzés szolgál, a másik pedig a nemrég elindult Hunor program, amelyben ismét magyar űrhajós fog a nemzetközi űrállomáson kutatómunkát végezni. Ennek a programnak a kormánybiztosa dr. Ferencz Orsolya, aki a közmédia csatornáin rendszeresen tájékoztatást ad az előkészítő munkákról. Mikor először meghallottam dr. Ferencz Orsolya nevét, bevillant az agyamba, hogy én ezt a családnevet ismerem, sőt amikor utánanéztem, hogy az ő édesapjának keresztneve Csaba, akkor bizonyossá vált bennem, hogy vele már kapcsolatban voltam. Végül is ennek kapcsolatnak köszönhették a Vasipari Kutató Intézet Fémtani Osztályának munkatársai, hogy bekapcsolódhattak Farkas Bertalan egyik űr-anyagtechnológiai kísérletének előkészítésébe.
Dr. Ferencz Csabával a ’70-es évek végén, Farkas Bertalan űrrepülése előtt mintegy két évvel találkoztam először. Mint a Fémtani Osztály metallográfiai csoportjának vezetőjét keresett meg egy speciális fémtani vizsgálat elvégzése céljából. Azt, hogy éppen bennünket keresett meg dr. Ferencz Csaba, részben az is indokolhatta, hogy ekkor már működött az osztályunkon a Cambridge Stereoscan 150B típusú, energia-diszperzív elemző rendszerrel is ellátott pásztázó elektronmikroszkóp. Ilyen berendezés az országban akkor még kevés volt. Úgy emlékszem, hogy dr. Ferencz Csaba ebben az időben a Budapesti Műszaki Egyetem oktatója volt, és lehet, hogy az ottani kollégák javasoltak bennünket a vizsgálat elvégzésére.
Dr. Ferencz Csaba az első megbeszélés során táskájából egy körülbelül 200 mm hosszúságú, és mintegy 25 mm átmérőjű fémrudat vett elő, amelynek felületét nagyon szép rajzolat díszítette, sőt emlékeim szerint még egy helyen a rúd hossztengelyére merőleges lyuk is volt benne. A rúd felülete fémes, rozsdafoltoktól teljesen mentes volt, és színe a rozsdamentes acélok színéhez hasonlított. Mint minden rendes metallográfusnak – és ezt még édesapámtól tanultam – az én zsebemben is volt egy mágnes, és az „első vizsgálatot” azonnal elvégezve azt tapasztaltam, hogy a rúd anyagát vonzza a mágnes. Már ez is némi meglepetést okozott, és mindjárt azt javasoltam, hogy elemezzük meg a darabot az energia-diszperzív rendszerrel. Sajnos, a rúd a mérete miatt nem fért bele a mikroszkópba. Így azt javasoltam, hogy a gyémánttárcsás vágógépünkkel vágjunk le egy mintegy 10mm magasságú darabot. Az első találkozásunk ezzel véget is ért, mert dr. Ferencz Csabának egyeztetnie kellett a vizsgálandó darab tulajdonosával.
Két-három hét múlva dr. Ferenc Csaba ismét jelentkezett, és ekkor már hozzájárult a mikroszkópba helyezhető méretű minta levágásához, illetve azt is elmondta – és a történet itt kezd érdekessé válni és az űrkutatáshoz valamilyen módon kapcsolódni – hogy ez a rúd egy szénbánya, talán egy dorogi szénbánya függőleges vízaknájából származik. A fellelési hely magyarázatot adott a vizsgálati tárgy felületének érdekes rajzolatára, hiszen az áramló vízben lévő homokszemcsék erőteljes koptató hatása van. A tárgyról művészi értékű felvételt készített Kastaly Károly, intézetünk fotósa. Sajnos, ez a felvétel sem maradt fenn, a VASKUT többi dokumentumával együtt elveszett. Azt is elmesélte, hogy a bányászok a vitrinjeikben gyakran őriznek olyan tárgyakat, amelyek a bányászás során kerültek kezük ügyébe. Dr. Ferencz Csaba azt is elmondta, hogy tudomása szerint ez a tárgy még a 19. század utolsó harmada óta van annak a családnak a birtokában, amelynek egyik utódja bízta meg a vizsgálattal.
A vizsgálatot Radó Orsolya vegyészmérnök végezte. A Fémtani Osztály földszinti folyosóján lévő pásztázó elektronmikroszkópot körülállva, izgatottan vártuk az eredményt. Az energia-diszperzív spektrumfelvétel csak néhány percet vett igénybe, és meglepetésünkre, abban csak néhány maximum jelent meg, és az azonosítás egyetlen kémiai elem jelenlétét mutatta ki, mégpedig a kobaltét. Itt kell megjegyeznem, hogy az adott energia-diszperzív elemző rendszer a kis rendszámú elemek kimutatására nem volt képes, csak a 13-nál nagyobb rendszámú elemek jelenlétét tudta kimutatni. A kobalt a periódusos rendszer 27. rendszámú eleme, ferromágneses, tiszta állapotban fémes fényű, levegőn nem oxidálódik. A fémtiszta kobaltot többféleképpen is elő lehet állítani, napjainkban az aluminotermiás eljárás a leggyakoribb. Ha az elemző rendszerünk a kis rendszámú elemeket is detektálni tudta volna, akkor esetleg az előállítási technológiára is következtethettünk volna. A kobalt történetéről, előállítási és felhasználási módjairól az alábbi linkeken találhatunk részleteket.
Wikipedia: Kobalt
Pallas nagy lexikon: Kobalt
Arra nézve azonban adatot nem találtunk, hogy fémtiszta kobaltot nagyobb mennyiségben mikor állítottak elő először.
Arra emlékszem még, hogy a gyémánttárcsával levágott darabot metallográfiai csiszolattá is kidolgoztuk. Királyvizes maratás után viszonylag durvaszemcsés, nem egyenlő tengelyű krisztallitokból álló egyfázisú szövetszerkezet rajzolódott ki.
A metallográfiai felvételeket Nagy Péterné Magdi végezte. A metallográfiai és elektronmikroszkópos vizsgálatok eredményeinek birtokában dr. Ferencz Csaba megjegyezte: „az is lehet, hogy ez a tárgy nem földi eredetű, hanem az űrből származik”. Ebből arra gondolhattunk, hogy ő már tudta azt, hogy a rúd megtalálásának időpontjában ilyen mennyiségű tiszta kobaltot földi körülmények között még nem lehetett előállítani. Lehet, hogy ez a megjegyzés indította el azt a folyamatot, amely végül is a VASKUT űr-anyagtechnológiai kísérleteihez vezetett, hiszen akkor ő már kapcsolatban volt a magyar emberes űrutazás kísérleti programjával.
A vizsgálati eredmények átadása után kapcsolatunk dr. Ferencz Csabával egy időre megszakadt, de néhány hét után felhívott telefonon, és felajánlotta a tervezett űrprogramban való részvételt az intézet munkatársainak. Ebben az időben dr. Fuchs Erik volt a Fémtani Osztály vezetője, akit értelemszerűen tájékoztattam a megkeresésről, és kértem, hogy vegye fel a kapcsolatot Ferencz Csabával. Két-három hónap múlva dr. Ferencz Csaba telefonhívásából tudtam csak meg, hogy a kapcsolatfelvétel nem történt meg. Az újabb megkeresésre ismételten tájékoztattam osztályvezetőnket, és megpróbáltam lelkére beszélni, hogy tegye meg a szükséges lépéseket.
Ezen a ponton érthető meg, hogy ennek a bejegyzésnek miért a „Sic itur ad astra” címet adtam. Ha ugyanis ezt a szólást teljes egészében idézem, mely Vergilius Aeneiséből származik: „macte nova virtute puer: sic itur ad astra” azaz „élj az új lehetőséggel, gyermek, így jutsz fel a csillagokig!”, akkor nem kell más tennünk, mint a „gyermek” szót dr. Fuchs Erik nevével helyettesíteni.
Bár ebben az időben Fuchs Erik és köztem nem volt felhőtlen a kapcsolat, talán éppen a nagyfokú elfoglaltságom miatt, most azonban felismerte az űrprogramban való részvétel jelentőségét – ezt már dr. Buza Gábortól tudom – hogy behívatta őt a szobájába, és részletesen ismertette a feladatot.
Dr. Fuchs Eriknek ebben az időben a Nehézipari Műszaki Egyetem Fémtani Tanszékén akadémiai státuszú mellékállása volt, és hetente két napot töltött Miskolcon. Így nem tekinthető véletlennek, hogy az űranyag-technológiai kísérletek tervezésébe és megvalósításába a VASKUT-as kollégákon kívül a miskolciakat is bevonta. Ez a tevékenység Miskolcon mind a mai napig folytatódik, nevezetesen az Admatis Kft-ben, melyet a Fémtani Tanszék egykori oktatója, dr. Bárczy Pál illetve fia, Bárczy Tamás irányít.
Én a Farkas Bertalan által végrehajtott űr-anyagtechnológiai kísérletek tervezésében és a kísérleti anyag kialakításában nem tudtam részt venni. Természetesen, az intézetben folyó munkálatokról többször beszélgettünk a kollégáimmal. Megemlítem továbbá, hogy a két űrhajósjelölt, Farkas Bertalan és Magyari Béla számára az anyagtudományi ismereteket a velem szomszédos szobákban dolgozó kollégáim, Bobok György és Gergely Márton oktatta.
Végezetül megemlítem még, hogy Farkas Bertalannal már a sikeres űrmissziója után személyesen is találkoztam, a Dunaferr Dunai Vasmű Részvénytársaság vezetősége engem kért meg arra, hogy lekísérjem őt Dunaújvárosba. Az utazás közben elmesélte, hogy az űrhajósok között szoros kapcsolat alakult ki, és folyamatosan tájékoztatják egymást a legújabb technikai és technológiai eredményekről, szabadalmakról, és ezek értékesítésében kölcsönösen segítik egymást.
Utóirat
Ez a bejegyzés több, mint 40 évvel a történtek után született. Sem írásos, sem képi dokumentumok nem álltak rendelkezésemre, időközben csak annyi történt, hogy ezt a történetet családi körben, illetve szűkebb baráti körben többször elmeséltem. Lehet, hogy amit leírtam, az éppen ellenkező hatást vált ki, mint amire gondoltam, ugyanis a leírtakban több olyan dolog is szerepel, aminek a történészeknek kellene utánanézniük. Én lennék a legboldogabb, ha erre a bejegyzésre reagálnának az olvasók, különösen, ha ez a hozzászólás a Ferencz családtól jönne.
Dr. Buza Gábor levele
Feltöltés, és még a dr. Ferencz Csabával való kapcsolatfelvétel előtt a Sic itur ad astra bejegyzést megküldtem dr. Buza Gábornak, a személyében érintett volt VASKUT-as kollégámnak tájékoztatás céljából. Megkeresésemre az alábbi választ kaptam:
Kérlek, bocsássatok meg, hogy ilyen sokat késlekedtem a válasszal. Mentségemül csak azt tudom felhozni, hogy egy három napos konferencián (43. Balatoni Ankét, Siófok) voltam, ráadásul előadással.
Nagyon örülök, hogy megszületett az írás, mert ahogyan ebben írod, egy idő után az információk, ismeretek feledésbe merülnének, eltűnnének, rossz esetben torzulnának. Addig van esély a történtek hiteles rögzítésére, amíg a történetben szereplők – hála Istennek – élnek és kommunikálnak.
Úgy érzem, hogy az írás két szálon fut. Az egyik a dorogi szénbánya vízaknájából származó tárgy izgalmas története, ami azonban lezáratlan maradt, mert „misztikus” feltételezésekkel fejeződik be a történet („a rúd megtalálásának időpontjában ilyen mennyiségű tiszta kobaltot földi körülmények között még nem lehetett előállítani”).
Az írás másik szála az első repült magyar űrhajóshoz, Farkas Bertalanhoz is köthető „Bealuca program” eseményeinek, történetének egy része (az indikáció stádiuma?). Ehhez érdemben nem tudok hozzászólni, mert ezeket a történéseket én nem ismerem, ebből engem annak idején kihagytak, nem vontak be (ezt most főleg Erikre gondolva értem). Aki a fő gondolatmenetet ismerheti, az Ferencz Csaba. Ő tudhatja, mikor, mit, miért csinált.
Szerintem az írás két szála ennél a megjegyzésnél összeér, ráadásul a preambulumi gondolattal – „de jó lett volna, ha a vizsgált történet szemtanújával még találkozhattunk volna” – lenne összhangban, ha ez az írás Ferencz Csaba emlékeivel is kiegészülne, így teljessé válna. Az olvasó ugyanis megnyugodhatna(?) a kobaltrúd rejtélye témában és megtudhatná, miért döntött úgy, ahogyan, a Bealuca programba torkolt ügyben. Ferencz Csaba legjobb tudásom szerint közöttünk van, tehát a „de jó lett volna…” még valóság lehet, hiszen ebben a történetben ti ketten vagytok a főszereplők. Azzal, hogy az írás végén várod az olvasók reakcióját, feltételezed, hogy ez az ő szeme elé is kerül. És ha nem? Ezt az írást ő tudja teljessé tenni…!
Dr. Ferencz Csaba levele
Ezt a bejegyzést az előbbi gondolatok tükrében, még a feltöltés előtt e-mailben megküldtem dr. Ferencz Csabának tájékoztatás céljából, aki levelemre egy napon belül az alábbi választ küldte:
„Kedves Balázs!
Mindenek előtt engedd meg, hogy a mintegy 40 évvel ezelőtt közöttünk volt baráti, kutatói megszólítással éljek, s kérlek, te is térj vissza ehhez. Nagyon megörültem levelednek, mert a nagy átalakulásban megszakadt a kapcsolatunk. (Már Vaskut sincs…) – Én is emeritus-ként tanítok még. 1941 óta már 82 év telt el.
A csatolt anyagot elolvastam. Igen jó és pontos, s szerintem nagyon fontos lenne a publikálása. (Hiszen ennek a „leletnek” a puszta léte is nagyon komoly konzekvenciákkal jár…) Kérlek, hogy ennek a további sorsáról is tájékoztass.
Áldott Karácsonyt és boldog Újesztendőt kívánva szeretettel, Csaba”